Zöldborsóleves grízgaluskával

Azt, hogy tavasz van – városi nőszemélyként – leginkább a piacon veszem észre. Például, hogy van friss zöldborsó (meg retek, meg újhagyma, meg… de ezek a jelen zöldborsóleves szempontjából irreleváns információk), és akkor ha már van, akkor addig kell keresgélni, amíg új sárgarépát és új fehérrépát nem találunk hozzá. Mert ha borsó és tavasz, akkor legyen minden friss, roppanós. Némiképp szégyellem, de az elmúlt években megkérem a borsóárust, hogy amíg fordulok egyet a piacon, pirgálja ki nekem a szemeket. Fogalmam sincs, mitől lettem ilyen kényelmes. Remélem, nem tűnik urizálásnak…

Ha igazán jót akarunk enni, akkor a sárgarépa-egyelésből származó bébirépákkal főzzük a levest. Ebben az esetben nem kell megpucolni, csak jó alaposan megmosni. És összevágni sem kell, mert akkor minek veszünk bébirépát, ha nem látszik, hogy az.

Minálunk a borsóleves piros. Miként a legtöbb leves, vagyis a végén majd paprikás rántás kell bele. De vannak sárga színű borsólevesek, sőt olyanok is, amik a fehérbe hajlanak, van aki főz bele csibeaprólékot, ezt azt. Mi nem. A “mi” a női felmenőimet jelenti több generációra visszamenőleg.

A borsót, a karikára vágott sárgarépát, és az apróra (karika negyedelve) fehérrépát beledobálom egy fazékba, a petrezselyemzöld felét összekötözöm, azt is beleteszem, öntök rá annyi vizet, hogy ellepje, sózom, szórok bele bio ételízesítőt (ebben nincsenek adalékanyagok, ízfokozók), és addig főzöm, amíg puha nem lesz. A fehérrépát pusztán azért vágom ilyen picire, mert így el tud bújni a borsó közt, vagyis mindenki megeszi, máskülönben a tányér szélére kotorná, mivel olyan nagy rajongás nincs a fehérrépa iránt mifelénk.

Ezt követően készítek egy nem túl sűrű paprikás rántást, s mikor a zöldségek megfőttek, berántom a levest. Nagyanyám szerint a rántás akadályozza a további puhulást, vagyis csak akkor szabad beletenni a levesbe, ha minden megfőtt. Fogalmam sincs, így van-e, soha nem próbáltam ki az ellenkezőjét.

Közben, míg fő a levesem, egy tálban felverek egy tojást, megsózom, és folyamatos kevergetés közben búzadarát szórok bele. Mindig gondolomra csinálom, a sűrűséget figyelem, legyen olyan, mint a folyós iszap. Utána magára hagyom, mert úgyis megduzzad (homokpogácsa állagú), ekkor lesz szaggatható. A berántott levesbe teáskanállal szaggatom a galuskákat (ha ragad már a kanál, belemártom a levesbe), egy picit rotyogtatom még, és kész. Tálalás előtt a maradék petrezselyemzöldet apróra vágva rászórom. (Ezzel már nem kell főzni, így marad meg az aromája.)

A fénykép nem lett túl szép, de jó főzni, jó írni róla, jó enni…