Volt itthon padlizsán. Kettő. Rájuk felejtettem, így kicsit megöregedtek, megráncosodtak. Ezért gondoltam, hogy megérdemelnek valami különlegesebb felhasználást, mint a megszokott padlizsánkrém. Meg amúgy is olyan borongós az idő…
A műveletsor eleje semmiben nem különbözik a szokásos padlizsán-előkészítéstől. Ki sütőben, ki a gáztűzhelyen egy öntöttvas platnin héjastul, mindenestül megsüti a padlizsánt (igazán menők a szabadban parázson teszik mindezt, de rám furán néznének, ha a lakótelepi homokozóban tábortüzet gyújtanék, így maradok a platninál). Ha már egyenletesen megpirult-sült-keményedett a bőre (15-20 perc plusz-mínusz), akkor lefejtem róla, és innentől a sült padlizsánhússal dolgozom. (Az oxidáció elkerülése végett jóravaló szakácsnők a padlizsánt fa vagy műanyag eszközökkel dolgozzák fel – így elkerülhető, hogy megfeketedjen. Én fém eszközökkel dolgozom, közben igen szurkolok, hogy ne feketedjen meg, és így sem lesz ehetetlenül sötét színe.)
A héjavesztett sült padlizsán egészen elképesztő látvány. Mondhatni lény. Lenyűgöző. Mint egy fosszília. És sokkal fotogénebb, mint amikor elkészül. 
De így egy kicsit nehéz elrágni, úgyhogy összevágom, majd leturmixolom. Hozzáadok egy fej apróra vágott vágott vöröshagymát, sót, borsot, egy harmadnyi vagy fél citrom levét (ízlés dolga), egy mokkáskanál vörös curry pasztát és három (négy-öt-hat…) teáskanál tahinit. Sajnos a szezámpaszta olyan finom, hogy nagyon kell igyekezni, hogy nehogy padlizsános tahinit hozzunk létre. Mértéktartásunkat támogatja, hogy valójában minél több selymes tahinit rakunk bele, annál jobban veszít a karakteréből a padlizsánkrém íze. Tehát, ha padlizsánkrémre vágyunk, legyünk fegyelmezettek
(a készítésnél; utána úgyis eszeveszetten gyorsan fogy).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: