Izgalmas gyümölcsnek tartom a szilvát: édesen is, savanyún is finom, szinte bármihez illeszthető, a leve pedig a lekvárok közül a legszebb. Nem utolsó sorban csinos is, jól kézreáll, és könnyű feldolgozni. Ripszropsz kimagozom és bármit csinálok vele, meghálálja.
Legjobb az aprószemű szilva. Igaz, előkészíteni macerásabb kicsit, a mag-gyümölcshús arány szempontjából is hátrébb van, de zamatosabb, és 
mélyebb a színe. Vagyis megéri tíz perccel tovább dolgozni vele.
A szilvacsatnihoz alapvetően játékosság kell. Sokféle fűszernövényt elbír a kakukkfűtől a gyömbéren át az ánizsig bármit. Csak legyen benne többféle és közülük legyen édeskés (mint a fahéj vagy a szegfűszeg). Kb. három kilónyi szilvát kimagozok és tepsibe teszek (ne legyen nagyon púpos, mert kifolyik), megszórom őrölt fahéjjal (mintha zsíros kenyeret szórnék sóval), öntök rá balzsamecetet (mintha salátára locsolnám), egy kis marék bazsalikomlevelet, pár csipetnyi rozmaringágat. Jól összekeverem, hogy mindenhol legyen fahéj, levél, ág, miegyéb és kb. két lapos evőkanálnyi cukrot szórok rá. Ezzel is elkeverem. (Fura, mi, hogy pont ebbe kell cukor? De így lesz jó kontrasztos benne az édes és a savanyú.) Letakarva sütögetem kis lángon kb. másfél órát, aztán fedetlenül egy felet még. A sütési idő valójában a mennyiségtől függ, a lényeg, hogy finoman cseppenő, viszkozus leve legyen, a szilvák pedig ne süljenek agyon. Kétszer ízlik a szájban: először édes, s lenyelés után diszkréten savanyú.
Ezévben málnás balzsamecet és gránátalmás borecet keverékét borítottam rá. A cukrot pedig szirupból sűrítettem vissza. De ez tényleg csak fölös fakszni.
Kommentek